Humoros magyar gyermekkönyvek nyomában 3.

           

Nem tagadom, szeretem a verseket, találtam még néhány kötetet.

Weöres Sándor gyermekverseiről tudjuk, hogy nem a gyermekek számára íródtak, több generáció azonban az ő verseit tanulta az óvodában, szavalta iskolai ünnepélyeken és szavalóversenyeken, míg szüleik eleinte fejüket csóválták, majd ők is megkedvelték. A költő születésének 100. évfordulójára a Holnap Kiadó jól ismert és kevésbé felfedezett darabokból válogatott, s kétféle illusztrációval jelentette meg. Lehet választani, kinek melyik tetszik, Domján-Udvardy Melinda kecses, nőies figurái vagy Igor Lazin játékos, mókás rajzai.

Weöres Sándor: Kutyafülű Aladár. Budapest, Holnap Kiadó, 2013.

Belekukkanthatunk mindkét kötetbe:

https://olvassbele.com/2013/05/08/weores-sandor-kutyafulu-aladar-reszletek/

Tandori Dezső egy szekrényre való játékmedvével (és néhány igazi verébbel) élt együtt, így aztán mindent tudott a mackólélekről. Több kiadást megért medvés és madaras versesköteteit gyermekek és felnőttek egyaránt szívesen olvassák. Agócs Írisz illusztrációi remekül illenek a finom humorral átszőtt versekhez.

Tandori Dezső: Medvék minden mennyiségben. Budapest. Pozsonyi Pagony Kft., 2010.

Csak a versek:

https://reader.dia.hu/document/Tandori_Dezso-Medvek_minden_mennyisegben-949

A medvékről jutott eszembe Tóth Krisztina kötete. A gyermeki látásmódot tükröző versek minden témát felölelnek, amelyek a kicsiket és az egy kicsit nagyobbakat érdeklik: az öltözködéstől a lustaságig, a kíváncsiságtól a Virágevő Zsiráf Dezsőig. Még egy pécsi bolt is megihlette a költőt, vajon mit lehet kapni benne? Takács Mari vicces, retró hangulatú illusztrációival jelent meg a könyv.

Tóth Krisztina: A londoni mackók. Budapest. Csimota Könyvkiadó, 2013.

https://nlc.hu/baba/20140822/napi-mese-a-londoni-mackok-reszlet/

Írta: Hamburger Antalné, az Apáczai Csere János Fiókkönyvtár gyermekkönyvtárosa