Finy Petra és Rofusz Kinga Szívmadár című könyve különleges élményt ígér annak az olvasónak, aki kezébe veszi ezt a varázslatos meséket tartalmazó kötetet.
A mesék témája univerzális, kivétel nélkül mindegyik a szerelemről, szeretetről szól, megteremtve azt az édes-bús hangulatot, ami a sorok és a képek mögött felsejlik. Ám ezek a mesék nem a megszokott sablonok mentén építkeznek, hanem egytől-egyig a szív birodalmának különös, olykor rejtélyes oldalát mutatják meg. Leginkább a kamaszok lelkivilágához állnak közel a könyv lapjain megjelenő, olykor filozófiai és pszichológiai mélységekbe nyúló gondolatok, érzelmek. E meséket egy emberi tulajdonságokkal felruházott, idős szél suttogja fülünkbe, s eközben észrevétlen ringat el a szerelem titokzatos óceánjának hullámain.
Az első mese főhőse egy bálna, kinek teste ugyan ormótlan, de éneke annál lágyabb. A test és lélek kettősségének története. Mese a boldogság tünékenységéről, álmaink más formában való megvalósulásáról, ahol a reménytelenségben ott bujkál a csöppnyi beteljesülés lehetősége. A második mese a különlegesség és a különbözőség éneke. Főhősét Hajnalfiúnak hívják, aki minden földi kórt képes gyógyítani, csupán a szerelem sebeit nem képes megsemmisíteni. Mese a segíteni akarásról, az együttérzésről és a mások iránti szolidaritás fontosságáról. A sorok legfontosabb üzenete: néha megesik, hogy a gyengébb tud segítő kezet nyújtani az erősebbnek; hogy saját érzéseink nyílt és őszinte felvállalása lehet a legjobb megoldás a boldogsághoz vezető úton. Fontos tanács ez napjainkban, amikor az emberi kapcsolatok zömét a játszmák határozzák meg. A harmadik mese a gondtalan gyermekkor boldogságát idézi, aminek aztán egy pillanat alatt véget vet az élet illékonysága és a veszteség. Mese a búskomorságban szenvedő ember magányáról; s egyben arról is, hogy a nehézségeket és kihívásokat felvállalva száműzhető a lélek sötétsége. A negyedik és ötödik mese a féltékenység mérgező és romboló erejéről tárja elénk fájón igaz gondolatait. Mesék az állandó rettegésről és félelemről, ami befészkeli magát annak az embernek a szívébe, aki a társát birtokolni és nem szeretni akarja. A hatodik mese a veszteség okozta fájdalmat idézi meg, de arra is figyelmeztet, hogy ezt a fájdalmat az idő, de leginkább a nevetés és a vidámság feledteti, ha magunkhoz engedjük azokat. Az utolsó mese az örök szerelemről szól. Mese a végtelen optimizmusról tele olyan lírai képekkel, mint „kacagás a virágok szirmaiban”, „napsütés a csillagok között”, „méz illat a penészes avarban”; két szerelmes koboldról, akiket egy vihar messzire repít egymástól. Egymásra találnak-e újra valaha?
Képesek vagyunk-e meghallani a Szívmadár énekét? Le tudjuk-e győzni énünk sötét oldalait? Tudunk-e valódi segítő kezet nyújtani egymásnak? Egymásra találunk-e valaha?
Budapest, Tündér Kvk., 2014.
A könyv elérhető könyvtárunkban.