Az űrhajózás napja

           

57 éve ez a nap az Űrhajózás napja. Mintegy fél évszázada ostromolja az ember a világűrt, melyet magyarok is megjártak már.

1961. április 12-én Szovjetunióban bocsátották Földkörüli pályára a világ első embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Gagarin repülő őrnaggyal. A “Vosztok 1” 108 perces földkörüli útja akkoriban hihetetlen szenzáció volt.

Több mint négyszázan jártak a kozmoszban, köztük 1980. május 26-án a magyar Farkas Bertalan is (“űrturistaként” pedig Charles Simonyi kétszer is).

Minden utazás közül azonban mégis a legkiemelkedőbb Gagariné volt. Utazása az egész világot ámulatba ejtette, mivel ő volt az első ember, ki kijutott a világűrbe, új korszakot nyitva ezzel az emberiség történetében. A történelmi repülését követően a 27 esztendős fiatalember valóságos világsztár lett. A Világegyetem polgára, ki örök időkre úgy vonult be a történelembe, mint orosz ember.

A 108 perces földkörüli út akkoriban hihetetlen szenzáció volt, az azóta eltelt negyvennégy év alatt viszont oly hatalmas mértékben fejlődött az űrtechnika, hogy ma egy többhónapos űrutazás sem rázza fel különösebben a világ közvéleményét.

Még eseményszámba ment, amikor 1963-ban az első szovjet űrhajósnő, Valentina Tyereskova felrepült, mit csak közel húsz év elteltével ismételtek meg.

Mára pedig olyan közvetlen kapcsolatunk lett a világűrrel, hogy szinte fel sem tűnik, hogy a televíziózáshoz, az időjárás-előrejelzéshez, a termésbecsléshez, a tengeren bajba jutott emberek felkutatásához a Föld körül keringő műholdak százait használjuk segítségül.

Gagarin repülésével a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok számára is nyilvánvalóvá vált, hogy az űrhajózás új katonai, technikai, gazdasági lehetőségeket kínál. Hozzá is láttak a kozmosz meghódításához. John Kennedy elnök 1962 májusában még azt is közhírré kiáltotta, hogy amerikai ember lesz az első, aki még az évtized vége előtt a Holdra teszi a lábát. Elhatározását megvalósítás követte, hiszen Neil Armstrong 1969. júliusában eljutott a Holdra.

Az első űrutazás után hét évvel, 1968. március 27-én Jurij Gagarin egy MIG-15 repülőgéppel végrehajtott rutinszerű gyakorlórepülés során lezuhant és életét veszítette. Egyes híresztelések szerint nem baleset áldozata lett. 34 éves volt. Feleségét, Valentinát és két lányát hagyta maga után. A világhíres űrrepülő pedig még ma is köztünk lehetne. Az elmúlt hónapban, március 9-én ünnepelte volna hetvenegyedik születésnapját. Emléke azonban nem halványult, hiszen első világűrbe tartó repülésének dátumán az űrhajózás napját ünnepeljük.

A témában rengeteg könyvet találtok a Körbirodalomban. Íme egy kis ízelítő: