210 éve ezen a napon született Giuseppe Garibaldi (Nizza, 1807. július 4. – Caprera, 1882. június 2.) olasz hazafi és tábornok, az egységes Olaszországért harcoló hadsereg egyik vezére. Harcolt Európán kívül Dél-Amerikában is, ezért kapta a két világ hőse nevet.
Nizzában született, 1807. július 4-én. Még egészen fiatal volt, amikor szárd tengerészi szolgálatba lépett és már akkor kitűnt lélekjelenetével és higgadtságával. Alig töltötte be a 17. életévét, amikor csatlakozott azokhoz a fiatal olaszokhoz, akik 1821-ben Turinból indultak útnak, hogy hazájukat újra köztársasági államformába állítsák vissza. Mivel útjuk nem járt sikerrel, ő Svájcba, majd onnan Franciaországba ment, míg végül 1822-ben Dél-Amerikában vállalt katonai szolgálatot.
1833-ban és 1834-ben részt vett abban a politikai összeesküvésben, mely Svájcból akarta Piemontot fellázítni. S mert ez a republikánus kísérlet nem sikerült, a szárd kormány Garibaldit halálra ítélte, aki az ítélet elől Franciaországba menekült, s Marseille-ben, mint házi tanító tartotta fenn magát.
E békés foglalatosság nem sokáig hagyta nyugton, így 1835-ben már a tuniszi bej tengerészetében találjuk, az azt követő esztendőben pedig már a Dél-amerikai Rio Grande do Sul, majd Montevideo köztársaságok zászlaját támogatta. Kivételes katonai tehetsége a brazilokkal folytatott harcban mutatkozott meg igazán, különösen a San-Antonio melletti 1846 febr. 8-án folytatott ütközetben.
Amikor Kitört a háború Szardinia és Ausztria közt, ő kiszállt Genuában 1848. június 29-én, hogy szabadcsapatot alkotva július közepén már indulhasson is Milánó felé. Amikor az osztrák seregek győztek Custozzánál, s Milánó is vissza lett foglalva, Garibaldi 3000 főből álló csapatával továbbra is harcolni akart az “olasz függetlenségért.” Ez azért is különösen izgalmas, mert hadserege többnyire olyan fegyelmezetlen emberekből verbuválódott össze, kik az osztrákok első támadásakor hanyatt-homlok elmenekültek.
Garibaldi néhány kísérőjével egy ideig Olaszországban rejtőzött, majd Chiavariba érkezett, hol a szárd kormány letartóztatta. A börtön és a kivándorlás között az utóbbit választva Tuniszba hajózott, ahonnan a szárd kormány Maddalena szigetére internálta, ahol kénytelen volt nomád körülmények között, vadászatból és halászatból tengetni életét.
1851-ben újra elindult Amerikába.
Három évig New Yorkban gyári munkásként kereste kenyerét, majd a Csendes-óceánon volt hajóskapitány. Itt tudott annyi pénzt összegyűjteni, hogy visszatérése után (1854-ben) meg tudta vásárolni Caprera felét. Az 1859-es szabadságharc hírére azonnal kardot ragadott, s mivel Viktor Emánuel szárd király tábornoki rangra emelte és a déli Tirolba rendelt vadászok fővezérévé tette, merész harcokba kezdett. Embereivel átkelt a Ticino folyón és Urban osztrák tábornok hadosztályát Varese és San-Fermo mellett merészen megtámadta. Győzelmeire az osztrákok is megemberelték magukat, körülfogták Garibaldi csapatát, ki csak nagy nehézségek árán tudott megmenekülni. Amikor a villafrancai fegyverszünetről értesült (július 11.), otthagyta a szárd hadsereget és Caprerára vonult vissza. Ott is halt meg 1882. június 2-án.
(Forrás: http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/pedagogia/giuseppe-garibaldi-1807-1882)
A Körbirodalomban Garibaldi életéről és Olaszország egyesítéséről is találhattok könyveket!
