Igaz Dóra: Az erdei iskola

           

A „Most én olvasok!” sorozat kötetei négy különböző nehézségi szintet kínálnak a betűkkel éppen csak most ismerkedő, vagy a már olvasni tudó, de hosszabb, bonyolultabb szövegre még nem vállalkozó gyerekeknek. Ezúttal egy erdei iskola izgalmas életét ismerhetjük meg Pali történetén keresztül.

Nagy eseményre készülnek a másodikosok. Végre elérkezett a nap, amire szeptember óta vártak, és elindulnak az erdei iskolába. Palkó is izgatottan készülődik, a várakozásba azonban némi szorongás is vegyül, hiszen sosem volt még ilyen sokáig távol a szüleitől. Napközben a sok új élmény elvarázsolja a gyerekeket, az este azonban már nehezebben telik. Mint kiderül, nemcsak Palkónak nehéz az elalvás, még a legvagányabb Soma is szenved anyukája hiányától. A nehéz helyzetet Palkó oldja meg. A hátizsák ugyanis nemcsak a biztonságérzetet adó plüssmackót rejti, hanem anya meglepetést is csomagolt az útra…

A kalandok másnap folytatódnak. Hamarosan kiderül, hogy olvasás, írás és matek óra nincs ugyan, mégis sokat lehet tanulni az erdei iskolában is. És persze rengeteget játszani, élményeket gyűjteni. A sok képpel színesített, oldalanként kevés szöveget, és könnyen kiolvasható szavakat tartalmazó mesekönyv a kezdő olvasók nyári olvasmányaként is ajánlható.

Budapest, Pozsonyi Pagony, 2018.