Johathan Swift

           

350 évvel ezelőtt ezen a napon született Jonathan Swift (Dublin, 1667. november 30. – Dublin, 1745. október 19.) ír szatirikus író.

Édesapja halála után hét hónappal született. Első öt évét Angliában egy dajkával töltötte, miközben édesanyja Írországban maradt. Később dublini rokonok nevelték. 1682-től a dublini egyetemen tanult, de a bizonyítványát csak kegyelemből (by special favour) kapta meg. Tanulmányai befejeztével Angliába utazott, ahol egy befolyásos nyugalmazott politikusnak, Sir William Temple-nek lett a titkára. Néhány év múlva Oxfordban folytatta tanulmányait. Visszatérve Írországba, az anglikán egyház felszentelt papja lett.

Swiftet izgalmas, udvariatlan és különc embernek tartották. A különcsége leginkább a dr. Shit álnéven az emberi ürülékről írt értekezésben mutatkozott meg. Utolsó évei teli voltak szenvedéssel, megromlott egészsége és kedélye miatt.

Írói pályáját költőként kezdte, kissé mesterkélt stílusú pindaroszi ódák szerzőjeként vált ismertté. A költészettel később sem hagyott fel, stílusa azonban átalakult: a közvetlen, beszélgető hangvétel miatt a realizmushoz közelített. Prózaíróként első jelentős műve A könyvek csatája című szatíra. Klasszicista, világos és fegyelmezett stílusú mű, mely a burleszk elemeket sem nélkülözi.

Életművének csúcsát két prózai alkotás jelenti. Swift 1726-ban adta ki a négy részből álló Gulliver utazásai című regényt. A könyv sikere Defoe művéhez hasonló: az első kiadás néhány nap alatt elfogyott. Életművének másik meghatározó jelentőségű írása az 1729-ben kiadott Szerény javaslat című alkotás, mely az ír szegényparasztság védelmében előadott szatíra.

Jonathan Swift műveit a Körbirodalomban is megtaláljátok!