Kincsem, a legyőzhetetlen

           

143 évvel ezelőtt ezen a napon, 1874. március 17-én született Kincsem, a leghíresebb, legyőzhetetlen magyar versenyló. Tulajdonosa, Blaskovich Ernő tápiószentmártoni birtokán látta meg a napvilágot. Két éves korában kezdett versenyezni, mire öt éves lett 54 versenyen indult és valamennyit meg is nyerte. Teljesítményét soha egyetlen versenyló sem tudta túlszárnyalni.

Legkedvesebb társa egy fekete-fehér Csalogány nevű volt macska volt, aki nélkül Kincsem nem volt hajlandó versenyezni. Egyszer Franciaországban elveszett a cica, az istálló egész személyzete kétségbe esve kereste Csalogányt a boulogne-i kikötőben, szerencsére sikerült megtalálniuk. Kincsem elég finnyás is volt, főleg az ivóvízre volt érzékeny. Egyszer Baden-Badenben nagyon nehezen sikerült megfelelő minőségű vizet találni, pedig Kincsem már egy napja szomjazott, mivel rá sem hederített az addig felkínált ivóvízre.

Kincsemnek több utódja is született, de egyikük sem lett olyan sikeres, mint Kincsem. Vérvonala a mai napig követhető, főleg Németországban élnek leszármazottjai.

Kincsem csontvázát a budapest Magyar Mezőgazdasági Múzeumban nézhetitek meg, a kiállításban érmei, kitüntetései is megtekinthetők. Róla nevezték el a budapesti lóversenypályát, a Kincsem Parkot, ahol Kincsem szobrát is megnézhetik a látogatók. Kincsemről még egy 2007-ben felfedezett bolygót is elneveztek.

2017. március 16-án mutatták be a Kincsem című kalandfilmet a magyar mozik, mely Kincsem és gazdájának történetét mutatja be romantikus köntösbe csomagolva.

A Körbirodalomban sok lovakkal kapcsolatos olvasnivalót találhatsz!

Lovakról szóló regényeink, regénysorozataink:

Ismeretterjesztő könyveink között is szép számmal találtok lovakról szóló könyveket: