Laura Overdeck: Mesés számok – számos mesék 2.

           

Talán nem is gondolnátok, hogy a matematika az élet minden területére beférkőzik. Minden nap használjuk, folyton ott van velünk, akkor is, ha éppen nem is tudatosodik bennünk, hogy most éppen számolunk. Ez a könyv segít abban, hogy aki eddig félelmet, szorongást érzett a matematika szó hallatán, most az is levetkőzhesse gátlásait.

Érdekes, olykor humoros feladványokon keresztül bővíthetjük ismereteinket, miközben számolási készségünk is fejlődik. Minden kis történet után különböző nehézségű feladatok következnek, melyek közül mindenki kiválaszthatja a tudásának, szintjének megfelelőket. Apróknak, kicsiknek, nagyobbaknak is készültek kérdések, sőt, ebben a 2. kötetben a legügyesebbek már ráadás feladatokkal is találkozhatnak. A lap alján lévő megoldások segítségével rögtön ellenőrizhetjük is magunkat, a könyv végén pedig a részletes számolás menetét is megtalálhatjuk. Sok színes, vicces kép teszi még élvezetesebbé a számolást, és közben – sok egyéb érdekesség mellett – megtudhatjuk például azt is, hogy mennyit nőnek körmeink egy hónap alatt, hogyan szabadulhatunk meg legkönnyebben a ránk tapadt sártól, hogyan találták fel a burgonyaszirmot illetve hány tésztaszálat tanácsos egyszerre felcsavarni a villára, ha kulturáltan szeretnénk étkezni.

Kalandra fel, jó számolást!

Budapest, Móra, 2017.