105 éve ezen a napon indult útjára a Titanic nevű luxushajó.
Egy óceánjáró hármas második hajójaként a Titanicot és testvéreit heti három járat kiszolgálására és a transzatlanti forgalom dominálására tervezték a White Star Line társaság számára. A hajót a Harland and Wolff hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban, és elsüllyedésének időpontjában a Titanic volt a legnagyobb utasszállító gőzhajó a világon. Első útján az angliai Southamptonból a franciaországi Cherbourgba, onnan az írországi Queenstownba (1921-től Cobh), és végül az Egyesült Államokba, New York Citybe tartott. Elsüllyeszthetetlennek tartott rekeszes hajótörzzsel rendelkezett, ennek ellenére 1912. április 15. hajnalán jéghegynek ütközött, és kettétörve közel két és fél óra alatt elsüllyedt.
Az április 14-én úszó jéghegynek való ütközéskor a fedélzeten lévők enyhe rázkódást észlelhettek. A kapitány parancsára éjfél után pár perccel elkezdték először a nőket és a gyerekeket mentőcsónakokba ültetni, majd, ahol hely maradt, ott a férfiak kaptak helyet. Közben pedig folyamatosan küldték az S.O.S. jelzést, és lőtték fel a vészjelző rakétákat. A csónakokban kb. 1178 férőhely volt, ami az utasok felét jelentette, ez akkoriban jó arány volt, de sok csónak így is nagyon kevés utassal került vízre eleinte. Hajnali 2-kor a Titanic teste már eléggé meredek szögben állt. A Carpathia nevű gőzös fogta a vészjelzést, és teljes sebességgel a süllyedő Titanic felé indult, ám túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz. Az első túlélő, aki a Carpathia fedélzetére lépett, Elizabeth Allen első osztályú utas, az utolsó Charles Lightoller másodtiszt, a legmagasabb rangú túlélő volt. Április 15-én 2:20-kor a Titanic elsüllyedt. 2207 utasból mindössze 705-en élték túl a katasztrófát. Nagyobb számban nők és gyerekek. A katasztrófát követően törvényben írták elő, hogy minden hajó köteles az utasai számára maradéktalanul elegendő mennyiségű mentőcsónakkal rendelkezni. Előírták azt is, hogy a rádió mellett 24 órás szolgálatnak kell lennie.
A hajó megtalálását dr. Robert Ballard jelentette be 1985-ben. A roncs két nagyobb darabban, egymástól kb. 600 méterre fekszik egymástól 3821 méter mélyen, az Atlanti-óceán fenekén, mindössze 900 km-re Új-Fundland partjaitól. A megtalálást követően különböző nemzetiségű kincsvadászok fosztogatták a luxushajó maradványait. A hajó jóvátehetetlenül pusztul. A megőrzésre egyetlen lehetőség van, hogy amit lehet, kimentsenek róla, és védett körülmények között konzerválják. Sajnos a roncs teljes kiemelése lehetetlen. Ballard kezdeményezésére az USA, Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország szerződést írt alá a roncs védelmére. Ezek után minden merülést ellenőrizni fognak és minden felhozott tárgyat nyilvánosságra kell hozni. Ballard könyvet is írt az útról, a National Geogrephic Channel pedig dokumentumfilmet mutatott be. 3D-s térkép is készült a roncsról, a virtuális kiemelés végett.
A történetet többen is megírták. Az egyik, talán legismertebb mű A Titanic pusztulása Walter Lord tollából, mely a túlélők elmondása alapján vázolja fel a katasztrófát. Dékány András regényének címe S.O.S. Titanic.
Titanicról szóló regényeket, szakkönyveket találtok a Körbirodalom polcain!
