Varázslatos utazás Szeretet-völgybe

           
Orsós Ivett gyönyörű történetét hallgatták végig a pécsi Bártfa utcai Óvoda tagjai minap a Körbirodalomban.

Ivett Varázslatos utazásaim Szeretet-völgybe című kiállításának megnyitója alkalmából érkeztek a kicsik, akik a mese mellett, megcsodálhatták Csapó Anna által kifestett képeit is, melyet maga a történet mesélője alkotott. Baracsi Erika köszöntötte és nyitotta meg a mese-előadást.
Az angyali mesét lágy zeneszó kísérte, amely egészen pihentető volt. A szemünk előtt megelevenedő történet bájos karaktereivel is megismerkedhettünk, tündérekkel, állatokkal, és persze a két szereplővel, akik ott voltak velünk: Ivettel és Tiborral.
Az interaktív program a szereplők, helyszínek kiszínezésével zárult, amit a gyerekek legalább annyira élveztek, mint magát a mesés utazást.

A kiállítás még június 30-ig megtekinthető.

A kiállításhoz kapcsolódóan 2017. május 20-án, a Körbirodalom Gyereknapon a mesék szerzője, Orsós Ivett olvas fel a mesékből, valamint a mesékhez kapcsolódó kreatív foglalkozással várja a gyerekeket.