Húsvéti kosárka

           

Nemsokára húsvét! Mi is megkezdtük az előkészületeket, csináltunk is egy szép kosárkát, ami kiváló asztali dísz lehet, vagy remek ötlet ajándékok csomagolásához is.

A jó benne, hogy ti is könnyen elkészíthetitek, hiszen csak pár hozzávalóra van szükség, és csak néhány lépés, s már kész is a kosárka!

Amire szüksége van:

  • olló
  • ragasztó
  • színes vagy mindkét oldalán mintás karton
  • vonalzó
  • ceruza

Először is a karton egyik oldalára 9 egyenlő nagyságú négyzetet kell rajzolni a vonalzó segítségével, hogy így nézzen ki, mint a képen:

Majd, ahogy látjátok,be kell vágni. Illetve minden négyzet élénél meg kell hajtani. Ő lesz az alap. Természetesen a kosár fülére is szükség van, amihez egy csíkra van szükség. Ehhez használhatjátok ugyan azt a színű papírt vagy másikat, tetszés szerint.

Aztán csak egyszerűen a hajtások mentén fel kell hajtani a bal és a jobb szárnyat is úgy, hogy egy-egy négyzetet ragasztunk össze, hogy kosár formát kapjunk. Majd rákerül a fül is némi ragasztó segítségével.