Mészöly Miklós

           

97 éve ezen a napon született Mészöly Miklós (Molnár Miklós néven született) (Szekszárd, 1921. január 19. – Budapest, 2001. július 22.) magyar író.

A Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi és Államtudományi Karán 1942-ben szerzett jogászdoktori oklevelet. A második világháború alatt egy évig (1943–1944) frontkatonai szolgálatot teljesített, Szerbiában hadifogságba esett. Számos munkahelye volt (például malomellenőrként), majd 1947-től dolgozott először lapszerkesztőként. Írásai az 1940-es évek végétől jelennek meg. Az apai nagyanyjától felvett Mészöly családnévvel több tárcát és verset publikált a Tolna Megyei Kis Újságban. Először 1947. május 17-i írását jegyezte Mészöly Miklósként. 1950-től csak meséket és mese átdolgozásokat közölhetett.1951–52-ben Budapesten a Bábszínház dramaturgja.

Polcz Alaine, Mészöly Miklós özvegye 2003-ban Szekszárd városának ajándékozta közös budapesti lakásuk berendezési tárgyainak valamint könyvtáruknak nagy részét. Ezzel teremtette meg a szekszárdi Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeum (ma Emlékház) alapjait. Közel van Pécshez ez a múzeum, érdemes felkeresni, hiszen a Mészöly Múzeum melletti házban a Babits Mihály Emlékházat is megtekinthetitek.

Mészöly Miklós gyerekeknek írt művei a Körbirodalomban is megtalálhatóak!