Nick Bruel: Rossz cica fürdik

           

Akinek eddig még nem volt “rossz” cicája, e könyv elolvasása után biztos, hogy sürgősen szerez magának legalább egyet. Akinek pedig már van hasonló egyéniségű házi kedvence, az ráismer a rendszeresen és kitartóan ismétlődő jelenetekre, amelyek akkor következnek be, ha olyasmit szeretnénk a kis drágától, amit ő viszont semmiképpen sem óhajt megtenni, de még elviselni sem.

Akinek eddig még nem volt “rossz” cicája, e könyv elolvasása után biztos, hogy sürgősen szerez magának legalább egyet. Akinek pedig már van hasonló egyéniségű házi kedvence, az ráismer a rendszeresen és kitartóan ismétlődő jelenetekre, amelyek akkor következnek be, ha olyasmit szeretnénk a kis drágától, amit ő viszont semmiképpen sem óhajt megtenni, de még elviselni sem. A New York Times sikersorozatának főszereplője azonnal megnyeri magának minden olvasója szívét és megdolgoztatja nevetőizmait. De tudományos ismereteket is szerezhetünk a könyv olvasása közben, például a macskák nyelvéről, bundájáról és gondozásuk részleteiről. Miközben rossz cica kalandjait tanulmányozzuk, figyelmes olvasóként észre kell vennünk, hogy ezen bundás négylábúak milyen sikeresen nevelik végtelen türelemre és szívós önfegyelemre gazdáikat. De legfőképpen gondoskodó figyelemre és hatalmas szeretetre.
A tündéri, vicces, képregényszerű könyv 6 éves kortól ajánlott minden humorral megáldott cicabarátnak, kutyabarátnak és minden állatszerető olvasónak.

Könyvmolyképző Kiadó: Szeged, 2014.

Leave a Reply