Tavaszi ünnepeink eredete abban gyökerezik, hogy a termékenységet, újjászületést köszöntjük. Ezt segítették a hozzájuk kapcsolódó szokások, hiedelmek, melyekkel a termést és a szaporodást igyekeztek mágikus úton biztosítani. A tavasz megünneplése minden népnél megvolt, és ezeket a szokásokat igyekezett az egyház keresztény tartalommal megtölteni. (Bálint Sándor)
Pünkösdöt a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Pünkösd a húsvéthoz alkalmazkodó mozgó vagy változó időpontú ünnepünk, időpontja a húsvét utáni 50. napra esik. Neve a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik. Több hagyomány kapcsolódott ehhez az ünnephez, melyek tájegységenként változtak: pünkösdölés, Pünkösdikirály-választás, Pünkösdikirályné-járás, melyeket a fiatalok és gyerekek végeztek. A lányok a pünkösdi rózsa szirmait szórták a mosdóvízbe, hogy egészségesek legyenek, a legények pedig pünkösdi rózsát tettek annak a lánynak az ablakába, akinek udvarolni akartak.
A pünkösdikirályné-járás termékenységvarázsló szokás volt, mely legtovább a Dunántúlon maradt meg. A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy tisztesség volt. Fehér ruhába öltöztetve, fején virágkoszorúval hordozták körbe a faluba, házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát. A kiskirályné feje fölött egy díszes kendőt feszítettek ki a négy sarkát fogva, vagy letakarták vele. A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd látom a királynétokat édes-e vagy savanyú? Fellebbentve a díszes kendőt megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak.
A pünkösdi királyt ügyességi versenyeken, ügyességi próbák keretében választották meg, mint pl. lovaglás, birkózás, futás, szamaragolás. A pünkösdi királyság múló, értéktelen voltára utaló szólás: „Rövid, mint a pünkösdi királyság”, már a 16. században is ismert volt.
A pünkösdi királyt versenyjátékokkal, főleg lóversennyel, a fiatalabb korosztályoknál bothúzással, kakasütéssel, gúnárnyak szakítással választották. Aki megnyerte a versenyt kiváltságokat élvezett. A pünkösdi király a megválasztása után egy évig „uralkodott”, ő lett a legény csapat vezére, s olyan kiváltságokkal rendelkezett, hogy egy évig hivatalos volt minden lakodalomba és összejövetelre; a legények engedelmeskedni tartoztak neki, ingyen ihatott a kocsmában, a többiek vigyáztak a marhájára.
A pünkösdöléshez meghatározott, jellegzetes dallamok, énekek kapcsolódnak, melyek közül néhányat ma már inkább gyerekdalokként ismerünk pl.: „a pünkösdi rózsa kihajlott az útra” vagy az „én kicsike vagyok, nagyot nem szólhatok, szüleim kertjében most nyílni akarok” kezdetűek. Ezekből a népdalokból és egyházi népénekekből komponálta meg Kodály Zoltán a női karra írt Pünkösdölő című kórusművét, mely az egyik legkedveltebb Kodály darab ma is.
Felhasznált irodalom:
Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd: nagyünnepek hazai és középeurópai hagyományvilágából. Szent István Társulat, Bp. 1989.
Tátrai Zsuzsanna-Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Planétás Kiadó, Bp. 1997.
Szerkesztette: Kárpáti Szlávan, a Körbirodalom Gyermekkönyvtár gyermekkönyvtárosa