Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja

           

1713 évvel ezelőtt ezen a napon halt mártírhalált Szent Flórián (240. körül – Lorch Noricum, 304. május 4.).  Flórián a római légió századosaként szolgált, leszerelése után Mantemban élt. Felvette a keresztény hitet, majd amikor meghallotta azt hírt, hogy Laurecanumban 40 keresztényt fogságba ejtettek, azonnal útnak indult, hogy kiszabadítsa őket.  A városba érkezés előtt megvallotta keresztény hitét, ezért elfogták és bíróság elé állították, büntetésként megbotozták, majd arra ítélték, hogy kővel a nyakában az Enns-be dobják. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt. Holttestét egy Valéria nevű özvegy temette el. Sírja felett templomot építettek.

Kezdetben főként az árvízek ellen hívták segítségül, majd a 15. században egészült ki legendája azzal, hogy hogy ifjú korában imádságával megmentett egy égő házat. Ekkortól lépett Szent Lőrinc helyébe mint a tűzvész ellen védő szent, s a tűzzel kapcsolatos mesterségekkel foglalkozók (pékek, serfőzők, kéményseprők, fazekasok, kovácsok, később tűzoltók) patrónusa lett.

Magyarországon már a 17. sz. elején Flórián tűzpatrónus, a ház tűzvész ellen védő szentje; ünnepén a kemencében nem égett tűz, tiszteletére böjtöt és körmenetet tartanak, s képét vagy szobrát a ház homlokzatára helyezik. Napja „tűztiltónap” volt. Néhol az egész faluban e napon csak ősi módon élesztett „újtűzről” gyújthattak tüzet: pl. reggel napfölkelte előtt valamely élőfa vastagabb, szárazabb ágán át kötelet dobtak, és azt két végénél fogva két ember addig húzogatta, amíg lángot nem vetett, s az egész falu erről gyújtott tüzet. Egy másik faluban az volt a szokás, hogy egy férfi 5 Miatyánkot és 5 Üdvözlégyet mondott el Szent Flórián tiszteltére. Vízzel keresztet hintett a tűzhelyre, és csak azután gyújtott alá. Ismét máshol ezen a napon csak a férfi rakhat tüzet, különben a tűz, amely Flórián napján különösen haragos, kifutna a házból és veszedelmet okozna. (Forrás: Katolikus Lexikon http://lexikon.katolikus.hu/F/Fl%C3%B3ri%C3%A1n.html)

A Körbirodalomban több Szent Flóriánnal és az általa pártfogolt tűzoltókkal kapcsolatos könyvet is találtok!