Zrínyi Miklós

           

397 évvel ezelőtt ezen a napon született Zrínyi Miklós (Csáktornya, 1620. május 3. –  Zrínyifalva, 1664. november 18.) horvát bán, költő, hadvezér és politikus. Horvát főnemesi családba született, dédapja Zrínyi Miklós a szigetvári hős várvédő volt. Fő műve, a Szigeti veszedelem is az 1566-os hősies szigetvári küzdelemnek állít emléket. Az eposzon már 1645-től dolgozott, de kiadására csak 1651-ben került sor, egyéb lírai műveivel együtt a Bécsben megjelent Adriai tengernek syrenaia című kötetben.

Több hadtudományi munkája is megjelent, a Tábori kis tracta (1646-51) egy katonai szabályzat megalkotásának kísérlete, a Vitéz hadnagy (1650-53) című művében egy ideális hadvezér alakját rajzolta meg, míg a Török áfium ellen való orvosságban (1661) az ország felszabadításának kérdésével és az állandó magyar hadsereg felállításának gondolatával foglalkozik.

Zrínyi elsősorban politikusnak, hadvezérnek tartotta magát, a török elleni harcot összefogással, nemzeti párt létrehozásával kívánta elérni. Legnagyobb hadi sikereit az 1663-64-es török elleni háborúban érte el, ekkor égette fel a törökök utánpótlását biztosító eszéki hidat, több kisebb várat is visszafoglalt. Sikereit azonban a Habsburg-udvar nem használta ki, és később előnytelen békét is kötöttek a törökökkel.

Zrínyi 1664-ben vadászbalesetben vesztette életét egy megsebzett vadkan agyardöfése következtében. Már ekkor is sokan összeesküvést, gyilkosságot sejtettek a haláleset mögött, bár erre nincs bizonyíték.

Zrínyi Miklós műveit a Körbirodalomban is megtaláljátok!