Rendezvények



Fehér Klára

95 évvel ezelőtt ezen a napon született Fehér Klára  (Újpest, 1922. május 21. – Budapest, 1996. szeptember 11.) magyar író, újságíró, több ifjúsági regény szerzője.

Férjével, Nemes Lászlóval együtt a kommunizmus hívei és segítői voltak. A Szabad Nép egyik legismertebb, legsikeresebb újságírója volt, cikkeivel szintén a szocialista rendszert szolgálta. 1956 után lelkesedése és odaadása csökkent, férjével már nem léptek vissza a pártba, és szerkesztőségi állást sem vállalt ezután.

Az 1950-es évek elejétől több ifjúsági regényt is, írt melyek közül sok még ma is népszerű. 1957-ben írt, A Földrengések Szigete című utópisztikus regénye, 2057-ben, egy elképzelt ultramodern világban játszódik.

Tovább… →

Cigány mesemondó verseny

2017. május 16-án rendeztük meg cigány mesemondó versenyünket, amelyen Pécs és Baranya iskoláiból mintegy 27 mesemondó versenyző mesélt a többi gyereknek és a zsűrinek. Három korcsoportban hirdettünk eredményt: alsótagozatosok, felsőtagozatosok és középiskolások.

A legjobb eredményt elérő mesemondóink.

Alsótagozatosok

  1. Bicskei Margaréta
  2. Kosztics Ivett
  3. Jovánovics Erika

Felsőtagozatosok

  1. Orsós Renátó
  2. Fenyvesi Violetta
  3. Orsós Kármen Erzsébet

Középiskolások

  1. Orsós Norbert
  2. Ignácz Vanessza
  3. Petrovics Dzsenifer

Fényképes összefoglaló az eseményről (Fotó: Jancsik Patrícia és Földesi Mihály):

This slideshow requires JavaScript.

 

13 év képekben című kiállítás megnyitója

13 év képekben  címmel nyílott kiállítás 2017. május 16-án a Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti  Iskola tanulóinak munkáiból a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtárában.

A megnyitón felléptek az iskola zenetagozatának növendékei.

A kiállítást megnyitotta Scherer Edit, a Sztárai Mihály Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti  Iskola igazgatója, valamint a művekről és a művészeti tagozat képzőművészeinek munkájáról Kósa Ferenc, a Sztárai Mihály Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti  Iskola művészeti vezetője beszélt.

A kiállítás megtekinthető:

2017. május 16. —  augusztus 30.

Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtár

Pécs, Universitas u 2/a.

Képes összefoglaló a megnyitó ünnepségről (fotó: Földesi Mihály):

This slideshow requires JavaScript.

 

Könyvtári gyereknap

A Körbirodalom Gyerekkönyvtár könyvtári gyereknapra várja olvasóit!

Időpont:
2017. május 20.
10-től 15 óráig

Helyszín:
Tudásközpont, Körbirodalom Gyermekkönyvtár
7622 Pécs, Universitas u.2/a.

Program:

  • 10 órától Szilas Miklós Van egy mesém című zenés gyerekműsora
  • Kézműves foglalkozás
  • 14 órától Orsós Ivett Varázslatos utazásaim Szeretet-völgyben című meséiből olvas fel, a mesékhez interaktív gyerekfoglalkozás is kapcsolódik
A belépés díjtalan!
— Klikk a nagyobb méretért! —

Mária Terézia

300 évvel ezelőtt ezen a napon született Mária Terézia (Bécs, 1717. május 13. – Bécs, 1780. november 29.) magyar uralkodónő. A királynő negyven évig tartó uralkodása apja 1740-ben bekövetkezett halálával kezdődött, aki az 1723-as Pragmatica sanctio elfogadásával akarta biztosítani leánya számára az öröklést. Apja halála után rögtön kitört a Habsburg örökösödési háború, mely 1740-48-ig tartott. II. Frigyes porosz uralkodó hadüzenet nélkül megrohanta Sziléziát, a spanyolok és a franciák pedig a Habsburg területek felosztását tervezték. Mária Terézia a magyar rendekhez fordult, akik 1741-ben a pozsonyi országgyűlésen 60.000 katonát adtak a harcok lezárásához, de előbb törvénybe iktatták újra a nemesi adómentességet.

Tovább… →