Kategória: Figyusz

Fazekas Mihály

189 esztendővel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Fazekas Mihály (Debrecen, 1766. január 6. – Debrecen, 1828. február 23.) magyar író, költő, botanikus, a Lúdas Matyi írója, a debreceni Füvészkert tervezője.

Általában Fazekas Mihály nevéről mindenkinek a Lúdas Matyi jut eszébe, holott, akárcsak kortársai, mesterien tudott verselni. Élt katonaként, parasztlegényekkel együtt, így ismeri azok gondjait-bajait. Verseiben a hangvétel, a téma ezáltal gyakran népiesebb, annak ellenére, hogy őt is megihleti a költészet rokokó könnyedsége. A nép furfangos gyermeke jelenik meg a Lúdas Matyiban is. Sajátosan ironikus hangot ad ennek a humoros történetnek, hogy a népi anekdotaszerűen feldolgozott történet a klasszikus eposzok hexameterében szólal meg. De ezekben a hexameterekben erőltetés nélkül gördülnek a népi fordulatok.

Annak a Debrecenben virágzó irodalmi kultúrának volt ő az egyik legjelentősebb alakja a XIX. században, amely a felvilágosodásból vezetett a romantika felé. Csokonaival és Földi Jánossal barátkozott össze, s ez a kör ösztönözte benne a költőt.  Emellett a hazai növénytan tudományának egyik fontos előfutára is volt. Sógorával, a kitűnő botanikussal, Diószegi Sámuellel együtt írják a Füvészkönyvet, amely megjelenésétől kezdve jogot szerzett Magyarországon Linné növénytani rendszerének. Ez a könyv teremtett rendet a növénynevek hazai zűrzavarában.

Mindezek mellett tevékeny közéleti ember volt mindhalálig. Számtalan művét hagyta az utókorra.

Fazekas Mihály műveit megtaláljátok a Körbirodalomban!

Erich Kästner

118 éve ezen a napon született meg Erich Kästner (Drezda, 1899. február 23. – München, 1974. július 29.) német költő, író, forgatókönyvíró.  Az 1920-as években kibontakozó polgári humanizmus; az új stílusirány, az új tárgyilagosság (=Neue Sachlichkeit) képviselője. Az az ember volt, aki folyton küzdött a műveiben is az emberiség megjavításáért, holott végig nézte, amint könyveit elégetik a nemzeti szocialisták 1933-ban. Mégsem emigrált Németországból, valószínűleg nem akarta magára hagyni édesanyját, akihez szoros kapcsolat fűzte. A műveiben is meg-megjelenik az emberfeletti anya alakja.

Kästnert a legtöbb helyen, mint gyermek- és ifjúsági írót ismerik el. Polgári humanista értékek közvetítésével, kellő ironikus humorral mutatja be műveiben a városi gyermekek kalandos életét, mindennapjait, problémáit, életkori sajátosságait, örömét, vágyait. Gyermekeknek írt könyvei, forgatókönyvei nagy sikert és számtalan díjat hoztak neki. Sok kiadást értek meg, és több nyelvre lefordították őket, illetve filmek is készültek belőlük. Egyik filmes adaptációt is megért regénye, aminek a forgatókönyvét maga Kästner írta, A két Lotti.

Erich Kästner regényeit megtaláljátok a Körbirodalomban!

Tovább… →

Wass Albert

19 éve ezen a napon, február 17-én hunyt el Wass Albert, erdélyi író és költő (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.). A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégebbi nemesi családjának. 1744-ben Mária Teréziától kaptak grófi címet. Szüleinek korai válása miatt a biztos pontot nagyapja, Wass Béla jelentette számára. A debreceni mellett számtalan külföldi egyetemen szerzett erdészeti, erdőmérnöki, vadgazdasági diplomát. Harcolt a második világháborúban, majd előbb Németországba, onnét pedig az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

 

Wass Albert a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja. Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban hazánkban szinte ismeretlen volt. Mindig is vonzódott a természethez, s ez a szeretet több művében is jelen van, akárcsak a magyarság fontossága.

 

Wass Albert műveit a Körbirodalomban is megtalálhatjátok!

Tovább… →

Gazdag Erzsi

30 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Gazdag Erzsi (Budapest, 1912. november 14. –  Szombathely, 1987. február 9.) költőnő. Első versét 13 éves korában írta, bár ekkor még színésznő szeretett volna lenni. Első kötete 1938-ban jelent meg Üvegcsengő címmel. Kodály Zoltán több versét megzenésítette. Művei mai is nagyon népszerűek, nincs olyan kisgyerek, aki ne találkozott volna az Egy kis malac, röf-röf-röf, a Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom, vagy Mesebolt című verseivel.

Gazdag Erzsi műveit a Körbirodalomban is megtaláljátok!

Tovább… →

Charles Dickens

205 éve ezen a napon, február 7-én született az angolok egyik legnagyobb regényírója Charles Dickens  (Portsmouth, 1812. február 7. – Higham, 1870. június 9.). Gyermekként családjával az adósok börtönébe került, nagy nyomorban éltek. A sok nélkülözést és a mostoha életkörülményeket soha sem felejtette el, több művében visszatérnek ezek az emlékek. Felnőve újságíróként tevékenykedett, parlamenti, választási tudósításokat írt. Első regénye, a Pickwick Klub 24 éves korában jelent meg, mellyel rögtön hírnevet szerzett magának.  15 regényt és több száz novellát írt, művei már életében is nagy népszerűségnek örvendtek, legtöbb művét később megfilmesítették.

Dickens műveit a Körbirodalomban is megtaláljátok!

Tovább… →

Hajnal Anna évforduló

110 éve ezen a napon született Hajnal Anna (Gyepűfüzes, 1907. február 1. – Budapest, 1977. szeptember 6.) költő és műfordító. A híres Nyugat című folyóirat harmadik nemzedékéhez tartozott. Több verseskötete, műfordítása jelent meg. Gyermekeknek szóló verseket és elbeszéléseket is írt. Több művét a Kaláka együttes és Halász Judit megzenésítve is előadta.

A Körbirodalomban megtalálhatjátok Hajnal Anna műveit is.

Tovább… →

Bálint Tibor évforduló

15 éve ezen a napon hunyt el Bálint Tibor (Kolozsvár, 1932. június 12. – Kolozsvár, 2002. január 28.) erdélyi magyar író. Az 1950-es évektől főként novellákat, karcolatokat írt. Újságíróként is tevékenykedett, több román író művét ültette magyarra. Fő műve a Zokogó majom című nagyregény.Több gyerekeknek és az ifjúsági korosztálynak szóló művet is írt.

A Körbirodalomban is megtalálhatóak művei, ezek közül ajánlunk figyelmetekbe néhányat.

Tovább… →